Kozári Monika bevezetőjében elmondta, az utókor méltatlanul keveset beszél Tisza Kálmánról, miközben óriási szerepet játszott a magyar történelemben: elég, ha csupán arra gondolunk, mindmáig ő volt a legtovább miniszterelnöki pozícióban lévő politikus.
A történész által felvázolt életrajzi adatokból kiderült, az 1830-ban született politikus 1861-től dolgozott országgyűlési képviselőként – éppen attól az esztendőtől kezdve – amelyben fia, a később ugyancsak miniszterelnöki tisztséget betöltő Tisza István megszületett. Tizenötéves kormányfői időszaka alatt bizonyos ideig belügyminiszteri, pénzügyminiszteri és a király személye körüli miniszteri teendőket is betöltött.
Kozári szerint Tisza Kálmán a jól működő országhoz elengedhetetlennek tartotta a politikai élet vidéken való ébren tartását és a választások teljes szabadságát. „Egy jó közigazgatási rendszernek az kell legyen a legelső feladata, hogy a rendet és a szabadságot (…) a kormánnyal szemben megőrizze, éppen úgy, ahogy a nemzet szabadságát is biztosítania kell”, idézte a történész a politikust, hozzátéve: a rend és szabadság Tiszánál nem egymást kizáró fogalmak voltak.
Miniszterelnökként végig a szabadelvű politika híve maradt, ám megtapasztalhatta, hogy kormányon, Ferenc József és az osztrák fél akaratával szemben közel sem olyan egyszerű keresztülvinni akaratát, mint ahogy az ellenzékből tűnik.
Kozári így összegzett: 1885-ben, miniszterelnökségének tíz éves évfordulóján Tisza kormányzati filozófiájáról így vallott: „minden nemzet életében vannak forradalmi korszakok, amikor forradalmi férfiakra és tettekre van szükség, és vannak olyan korszakok, amikor a csendes építőmunka következik.” Nézete szerint ő erre az utóbbira alkalmas, hogy „homokszemre homokszemet, téglára téglát hordva építse föl az állam épületét.”